Bevezető

Nagy ötlet volt az okosóra, hiszen úgy fest, még mindig iszonyatos az érdeklődés ezen kütyük iránt. Számos gyártó felszállt már erre a vonatra, amin lényegében rögtön indulás után a Xiaomi is helyet foglalt. Azóta pedig több, igazán nagyszerű portékát rakott le az asztalra a kínai gyártó, elég csak a Mi Band, vagy éppen az Amazfit sorozatra gondolni. Igaz, utóbbi az almárka, a Huami fennhatósága alá tartozik. Ahogy mostani tesztalanyunk, az Amazfit Verge is, ez az óra már AMOLED kijelzővel, korrekt üzemidővel, valamint GPS-szel és bő funkcionalitással hívja fel magára a figyelmet.

Külső

A 46 x 46 x 12,6 milliméteres dimenziókkal bíró Amazfit Verge mindössze 46 grammot nyom, ezáltal nagyon kényelmes a viselete, ebben egyébként a szilikon szín is segítséget nyújt, nagyon puha a tapintása, egyáltalán nem irritálja a bőrt. Az ujjlenyomat-taszító bevonat mellett a Gorilla Glass 3 üveg emelhető még ki, de úgy összességében is nagyon egyben van az eszköz, masszív házba csomagolták. Az IP68-as minősítés jó hír, teljesen por- és korlátozottan vízálló, persze tengervízbe még így sem szabad csobbanni.

A tartalmat és a legfontosabb információkat az 1,3″-es, 360 x 360 pixel felbontású AMOLED kijelzőről olvashatjuk le, a maximális fényereje hibátlan, még nyári napsütésben sem lesz gond vele, a betekintési szögek és a színek szintén a kiváló kategóriába esnek. A csuklónk felőli részen található a pulzusmérő, több led segítségével világít és monitorozza, hogy percenként hányszor dobban a szívünk. Elég pontos, de mivel nem orvosi eszközről beszélünk, ezért ezek az értékek mindig csak tájékoztató jellegűek!

Hardver, szoftver

Az Amazfit Verge gyors működését egy 1,2 GHz-es kétmagos processzor biztosítja, emellé jár még 512 MB RAM, valamint papíron 4 GB-os adattároló. Utóbbiból 1,9 GB-ot használhatunk fel szabadon, a többit a rendszer foglalja el. Ez is bőven elég, hiszen így zenéket, vagy nagyon szükséges esetben más fájlokat is tarthatunk, kvázi a karunkra erősítve.

Az egyedi szoftver érintéssel, illetve a jobb oldalon található narancsságra gombbal irányítható. Vagy a billentyű megnyomása, vagy külön beállítás után a kijelző kétszeri megtapintásával éleszthető fel. Lentről felhúzva az ujjunkat az értesítéseket érjük el, az alkalmazásoknak megfelelő ikonokkal látja el ezeket a rendszer, így jól látható, melyiket melyik app küldte. Egyesével ki is lehet ezeket lőni, de ettől még az okoseszközünkön továbbra is látható marad.

Jobbról balra legyintve a Verge-en lévő programokat láthatjuk angolul, sorrendben: Health (Egészség), Heart Rate (Pulzus), Sports (Sportok), Sleep (Alvás), Activities (Tevékenységek), Phone (Telefon), Music (Zene), Weather (Időjárás), Alarm (Ébresztő), Timer (Visszaszámláló), StopWatch (Stopper), Compass (Iránytű), Settings (Beállítások).

A Health esetén a megtett lépéseket figyelhetjük, a Heart Rate pedig értelemszerűen a pulzusmérés, nagyjából 20 másodperc alatt tudja kiadni az adatokat az óra, méghozzá egész jó pontossággal. A Sports részt a végére érdemes hagyni, mert ez a bővebb, a mellette helyet foglalü Sleep ikont megnyomva viszont egy egyszerű, de nagyszerű alvásmonitorozást találunk, el kell indítani, álomra hajtani a fejünket és reggel megtudhatjuk, mennyi időt töltöttünk mély, vagy könnyed alvásban. Az Activities rejti az eddigi tevékenységeket, a Phone pedig a telefonhívásokat segít menedzselni, a beépített hangszórónak és mikrofonnak köszönhetően Knight Rideresen tudunk beszélni az órához, ezzel együtt a partnerhez.

A Music az órán tárolt zenéket hivatott lejátszani, de a telefonon lévőket is képes vezérelni, a Weather a következő napok időjárását leljük fel. A sportolási lehetőségek között biciklizást, futást, eleptikus edzést, mászást, túrázást, síelést, teniszt, futballt, valamint ugrókötelezést választhatunk. Bármelyikre bökünk, egy csomó adatot elkezd gyűjteni az óra, kezdve a pulzusszámtól a GPS információkon át egészen a távolságig.

Amazfit alkalmazás

Az Amazfit Verge mondhatni elegendhetetlen társa az Amazfit Watch alkalmazás, amelyet iOS 9.0+ és Android 4.4+ rendszert futtató eszközökre lehet letölteni. A nagyjából 16-20 megabájtos app gyűjt be lényegében minden fontos információt. Alul három fül áll rendelkezésre, a “Status” alatt lelhetjük fel rögtön, hogy hány lépést tettünk meg az adott lapon, mi volt a legutóbbi pulzusmérés eredménye, illetve hogy mennyit aludtunk a legutóbbi éjszaka.

A “Sports” szekció a nevéhez híven a sportolási tevékenységekről ad átfogó képet. Egyes mozgásokba belépve szinte minden részletet láthatunk, kezdve attól, hogy pontosan merre jártunk, egészen addig, hogy mekkora távot tettünk meg, hogy alakult közben a szívdobbanásaink száma, hány kalóriát égettünk, milyen szintemelkedést teljesítettünk. Mindezeket akár grafikonokon is kielemezhetjük.

A “Me” részleg igen bőséges, minden beállítást is találunk. Megnézhetjük a fiókunkat, a véroxigénszintet, frissíthetjük az óra szoftverét, megadhatjuk a szükséges engedélyeket (ezek kellenek is az Amazfit Verge megfelelő működéséhez), plusz finomhangolhatjuk az értesítéseket. Minden egyes, az órával összekapcsolt alkalmazást láthatjuk és egyenként adhatunk lehetőségek ezeknek a notifikációk leküldésére.

Üzemidő, kommunikáció

A készüléket egy 390 mAh-s akkumulátor látja el energiával, ami mindennapi használat, tehát folyamatos értesítés, visszafogott GPS használat és mozgási tevékenységfigyelés mellett 4-5 napos üzemidőre számíthatunk. A töltési idő nagyjából 2-2,5 óra, az etetést az órához kapott kis bölcsőn keresztül végezhetjük, egyszerűen csak bele kell pattintani, áramforráshoz csatlakoztatni és már szalad is fel a százalékjelző.

Az Amazfit Verge sok fontos adatkommunikációs modullal rendelkezik. A különféle eszközökkel való kapcsolat Bluetooth 4.2 LE-n (low energy) keresztül épül fel, plusz rendelkezésre áll a 802.11b/g/n-es WiFi, és a legfontosabb, a GLONASS támogatással megáldott GPS modul is.

Összegzés

Az Amazfit Verge kiváló példa arra, hogyan lehet jó okosórát gyártani, méghozzá meglehetősen kedvező áron. A készülék már kapható az Mi Store-ban és a xiaomi.hu webáruházban, méghozzá 39 990 forintért, kék és fekete színben. Az eszköz nagy előnye az AMOLED kijelző, a kategóriában igencsak hosszúnak mondható üzemidő, valamint a pulzusmérés, a vízállóság és a rendkívül pontos GPS.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu