Elképesztően régóta pletykáltak már a Xiaomi saját, hajlítható telefonjáról, ám egészen a mai napig semmi biztosat nem lehetett róla tudni. Nemrégiben viszont a gyártó már belengette a hírt, hogy folytatódik a 2018-ban véget ért Mi Mix sorozat, aminek legelőkelőbb tagja lett a most bemutatott készülék. A Xiaomi Mi Mix Fold egy összehajtható mobil, de érdekes módon messze nem ez a legérdekesebb benne.

Persze mindenekelőtt beszéljünk a kijelzőkről. Szétnyitva egy 8,01″-os, 4:3-as képarányú, 1440p+ felbontású OLED panelen fogyaszthatjuk a tartalmat, ráadásul a UI úgy lett kialakítva, hogy asztali géphez hasonló nézetet is lehet választani, méghozzá méretezhető ablakokkal és egy- vagy többujjas gesztusokkal.

A Xiaomi mérnökei úgy fejlesztették ki a zsanért, hogy 27%-kal könnyebb legyen, mint a vetélytársaknál, állítólag 200.000 tesztet hajtottak végre és nagyjából 1.000.000-ig is bírta ki- és becsukást a készülék.

Az OLED panel esetén támogatott a HDR10+, a Dolby Vision, a fénysűrűség maximum 900 nit, a színhűség pedig szinte tökéletes.

A külső, szinte mindig használható kijelző sem kicsi, hiszen 6,52″-os, ennek felbontása 840 x 2520 pixel, természetesen ez is AMOLED. A 27:9-es képarány mutatja, hogy mennyire nyúlánk ez a panel, és 90 Hz-es a képfrissítése, plusz 180 Hz-es az érintésérzékenysége, a maximum fénysűrűsége pedig 650 nit.

Ezek tehát nagyon meggyőző dolgok, de amiben korszakalkotó a Xiaomi Mi Mix Fold, az a kamerarendszer. Most látható leginkább annak az eredménye, hogy 140 millió jüant invesztált kutatásokba és fejlesztésekbe a Xiaomi az elmúlt két évben.

De még mielőtt erre rátérnénk, még egy slusszpoén. A Mix Fold képalkotó egysége a saját fejlesztésű Surge C1, a 3A algoritmus (autofókusz, autoexpozíció, automatikus fehéregyensúly) jelentős energiát képes megspórolni.

Még ennél is meggyőzőtt a világelsőként mobilban alkalmazott “folyékony lencse” (Liquid Lens) technológia; átlátszó folyadékkal töltött rugalmas réteg. A precíziós motornak köszönhetően kameralencse is képes megváltoztatni az alakját (elektronikus fókusztávolság), akárcsak az emberi szem, ráadásul -40 és 60 fok között képes működni.

Az eredmény lenyűgöző, 3x-ostól 30x-os zoomig (80 mm ekvivalens) képes nagyítani, a minimum fókusztávolsága pedig 3 cm, ezáltal makró képeket és telelencsés fotókat is lőhetünk. Egy 8 MP-es szenzor ül egyébként a történet mögött, OIS-ről viszont nem esett szó.

A fő kamera nem más, mint a 108 MP-es, 1/1.52″-es ISOCELL HM2, emi előtt 7 tagú lencséből áll. A 9-in-1 pixel binningre, vagyis képpontösszevonásra képes és optikai stabilizálással rendelkező szenzor mellett még egy 13 MP-es, f/2.4-es, 123 fokos nagylátószögű kamera is helyet kapott.

A Xiaomi Mi Mix Fold 5020 mAh-s akkumulátort kapott, méghozzá két darab 2460 mAh-s cellákkal. A 67W-os vezetékes gyorstöltéssel mindössze 37 perc alatt teljesen tele lehet tölteni a telefont, ám sajnos a vezetékmentes töltés kimaradt.

A szétnyitható mobilban Snapdragon 888 SoC zakatol, amit 3200 MHz-es LPDDR5 RAM és UFS 3.1-egy adattároló egészít ki. A kiszerelések a következők: 12/256 GB, 12/512 GB és 16/512 GB.

A nagy teljesítményt a „pillangó típusú” hűtőrendszer biztosítja, amely lényegében egy nagy gőzkamrát jelent, ez a termikus gél és a több rétegű grafitlap kombinációja. Lényegében a Fold összesen 22 583 mm² hőelvezetési területtel büszkélkedhet. Nem csak a chip esetén jön ez jól, a hűtőrendszer az 5G antennáktól és a gyors töltőrendszerből származó hőt is elűzi.

A képességek sorát a fantasztikus hangzás zárja; nem meglepő módon Harman Kardon segítséggel. Négy hangszóró is került ugyanis a Foldra, a 15V-os erősítők táblagépet meghazudtoló élményt garantálnak, a Mi 10 Prónál elvileg 40%-kal hangosabb a mobil, amihez a 3D hangtechnika is hozzájárul.

A Xiaomi Mi Mix Fold egyelőre csak Kínában lesz kapható és mától előrendelhető, az árak a következőképpen alakulnak:

  • 12/256 GB: 10 000 jüan (nettó 471 ezer forint)
  • 12/512 GB: 11 000 jüan (nettó 518 ezer forint)
  • 16/512 GB: 13 000 jüan (nettó 612 ezer forint)

Mi Store Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Mi Store Debrecen (4024 Debrecen, Csapó utca 30.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimistorehu
Instagramxiaomimistorehu
YouTubeXiaomi Mi Store Magyarország